Biográfia

Jackie Evancho, az aprócska kislány elképesztően hatalmas hanggal és gyönyörű hajlításokkal lopta be magát az amerikai közönség szívébe az America's Got Talent című tehetségkutató versenyen. Debütáló CD/DVD kiadványa 2010 év végén jelent meg "O Holy Night" címmel az Egyesült Államokban. A CD-n Jackie olyan karácsonyi klasszikusokat énekel, mint az "O Holy Night" vagy a "Silent Night", és a stúdiófelvételek között olyan dalok is helyet kaptak, mint a "Pie Jesu" és a "Panis Angelicus", melyeket először a tehetségkutató versenyen hallhatott a közönség az akkor 10 éves Jackie előadásában. A DVD-re az America's Got Talent legjobb pillanatai kerültek, többek között a meghallgatás, valamint az énekesnővel készült interjú is megtekinthető.

Bár Jackie Evancho a világ számára a versenynek köszönhetően vált ismertté, valójában zenei pályafutása lényegesen korábbi időpontig nyúlik vissza. Minden azzal kezdődött, hogy az Evancho család megnézte az Operaház Fantomja egyik nagyon szép előadását.

"Elmentünk, hogy megnézzük. Nagyon-nagyon jó volt." - Jackie a pennsylvaniai WPXI televíziós csatornának mesél. "Nagyon hosszú volt, és teljesen megbabonázott." Édesanyja, Lisa megvette a művet DVD-n, és Jackie-t mágnesként vonzotta valami Andrew Lloyd Webber alkotásában, megmagyarázhatatlan érdeklődés kerítette hatalmába. Folyamatosan azokat a sorokat énekelte, csak járkált fel-alá a házban, és próbálta visszaadni, amit hallott. "Mi igazán nem gondoltuk, hogy az ő hangja a normálistól eltér." - meséli édesapja, Mike. "Ő a legidősebb lányunk, nem volt más hétévesünk, akihez hasonlíthattuk volna."

Mike és Lisa még emlékeznek arra a pillanatra, amikor felismerték, hogy lányuk hangja nemcsak szép, hanem valódi érték is. "Az első gyermekeknek szóló tehetségkutatóra meghívtuk a szüleinket. Amikor Jackie énekelni kezdett, láttuk, hogy megdöbbent arccal néztek egymásra, majd végignéztünk a közönségen, akiken ugyanez a döbbenet látszott - ezt követően már tudtuk." - emlékszik vissza Mike.

Azt követően, hogy a második helyet szerezte meg egy 20 éves operaénekesnő mögött, Jackie egyre több versenyre nevezett be. Felkeltette a Grammy-díjas producer, David Foster figyelmét is, amikor egy helyi versenyt megnyert, ahol a színpadon a híres producer kísérte őt zongorán. "Azt mondta, hogy Jackie hangja egészen elképesztő" - emlékszik vissza Mike. A 2010-es Pittsburgh Pirates-meccsen már ő énekelte a nemzeti himnuszt csakúgy, mint egy olyan rendezvényen, amelyet Chuck Yeager tiszteletére tartottak.



Most már érthetetlennek tűnik, de Jackie kétszer is személyesen vett részt az America's Got Talent válogatásán Philadelphiában, azonban a producerek mindkétszer elküldték őt. Ezt követően a szülei láttak egy felhívást, hogy YouTube-on keresztül is lehet jelentkezni, és végül megtalálták a módját annak, hogy felhívják a figyelmet Jackie-re.

"Láttam egy videót az America's Got Talent" házigazdájával, Nick Cannonnal, amiben említette, hogy a YouTube videómegosztón keresztül is várják a jelentkezőket. Úgy döntöttünk, hogy feltöltünk egy videót, de aztán valahogy el is feledkeztünk róla." - meséli Mike.

Akik azonban megnézték Jackie videóját, egyszerűen képtelenek voltak elfelejteni a kislány produkcióját, és neki adták a legtöbb szavazatot az összes YouTube-on jelentkező versenyző közül, így 12.-ként bejutott a műsor 5. évadának döntősei közé.

Első élő fellépésén Puccini "O Mio Babbino Caro" című dalát énekelte átütő sikerrel, a közönséget teljesen meglepte, mondhatni sokkolta az aprócska lány hatalmas hangja. Ez a debütáló előadás örök emlék marad Jackie számára. "Nagyon jól boldogul a színpadon, és jól érezte magát, amikor tapsoltak neki, illetve akkor is, amikor a zsűri felismerte. Ez rengeteget jelentett neki." - meséli Mike.

A zsűrit teljesen lenyűgözte. "Képtelen vagyok elhinni, hogy ebből az aprócska kislányból ilyen hatalmas hang jön ki" - nyilatkozta Sharon Osbourne. Piers Morgan az alábbival egészítette ki: "Ez volt az egyik legkülönlegesebb előadás, amit az America's Got Talentben valaha láttam", míg Howie Mandel kijelentette, "Te egy angyal vagy. Egy igazi szupersztár!"

A későbbi előadásaival is lenyűgözött mindenkit: az Andrea Bocelli-által elhíresült "Time To Say Goodbye" vagy a Sarah Brightman által népszerűsített "Pie Jesu" Webber-változata hatalmas sikert aratott nemcsak a közönség, de a zsűri körében is csakúgy, mint a fináléban előadótt klasszikus, az "Ave Maria". A versenyben nyújtott nagyszerű teljesítményének köszönhetően saját, független "Prelude to a Dream" című kiadványa meg sem állt a Billboard Top Classical Crossover albumlistájának 2. helyéig.

Az America's Got Talent második helyezettje csodálatos emlékeket őriz a versenyről: "Elképesztő volt az America's Got Talentben szerepelni, mert valódi segítséget nyújtott ahhoz, hogy elérjem az álmaimat." - meséli Jackie. "Lehetővé tette, hogy megmutassam a tehetségem, és a műsornak köszönhetően jöttem rá arra is, hogy mennyire szeretek énekelni."

Amikor elérkezett az idő, hogy a versenyt követően első lemezén dolgozzon, egyértelmű volt, hogy a korábbi, klasszikus műfajban szeretné folytatni az éneklést, beleértve az örökzöld karácsonyi dalokat is.

"Teljesen egyértelműnek tűnt a versenyen kívül az ő hangjával ezeket a dalokat énekelni mintegy bemutatkozásként. Meg kellett találnunk azokat a műveket, amiket egy 10 éves kislány előadhat." - mondja Mike.

Marius DeVries producer - aki Jackie egyik példaképével, Josh Grobannel is dolgozik - közreműködésével 3 nap alatt vették fel az album dalait a legendás Los Angeles-i Capitol Tower stúdióban.

Míg más kislányok inkább popdalokat szeretnek énekelni, addig Jackie tökéletesen tisztában van azzal, hogy tehetségét hogyan kell használnia. "Nem igazán jó a hangom a popzenéhez" - nyilatkozta a WPXI-nek. "De ha illene is a hangom a popzenéhez, akkor is inkább a klasszikus zenével foglalkoznék, mert ezen keresztül kifejezhetem az érzelmeimet, ráadásul popdalokat más gyerekek is szépen tudnak énekelni."

Egyéb zenei képességeit is folyamatosan fejleszti, tanul hegedülni és zongorázni is. Édesanyja szerint a Keresztapa című film főcímzenéjét is el tudja játszani.

2011 elején kezdett dolgozni vadonatúj albumán Jackie. "Ezek nem olyan dalok lesznek, amiket mindenki csak úgy megismétel" - vélekedik Lisa. "Már meglévő dalok cover változatai kapnak helyet az új lemezen, melyek talán új megvilágításba helyezik őket." Jackie már dalszöveget is elkezdett írni, de ezzel kapcsolatban Lisa aggódik egy kicsit. "Teljesíteni kell az iskolában, családi életet élni, és ott van még a karrierje is."

Ráadásul időt kell szakítania arra is, hogy játsszon a család háziallataival, melyekről a Tonight showban mesélt. Állítása szerint 9 páncélos rákja, 2 tengerimalaca, 3 kutyája, 2 macskája, egy gyíkja, 3 békája és 4 kacsája van, így nem csoda, hogy Jay Leno megkérdezte tőle, egy bárkán lakik-e.

Mike és Lisa megpróbálják a lehető legátlagosabb mederben terelgetni Jackie eletét. "Mindig bajba keveredik, mint bármelyik más 10 éves. Van, amikor nem tud játszani a barátaival, mert sok leckét kapott...és meg kell csinálnia mindent, amit a vele egykorúaknak: kitakarítani a szobáját, rendet rakni, ilyesmiket."

De a legtöbb 10 éves nem tudja, mivel szeretne foglalkozni felnőttként. Jackie azonban a következőket nyilatkozta a WPXI-nek: "az az álmom, hogy ebből egy karrier kerekedjen." Most, főként fiatal kora ellenére nagyon önzetlenül belátta, hogy az ő sikere másokat is inspirálhat. "Ha valakinek van egy álma, akkor mindenképpen tennie kell érte, mert ez történt velem is, és az álmom végül valóra vált."

Ráadásul az álom még csak most kezdődik...
 
 
 

Sign up for Jackie's Newsletter